Tudod, hogy fenn ragyog milliónyi holdpont,
Melyek közül már a fele sötét, holt pont?
Lennék csillag, olyan aranysárgán égő,
De csak földi vagyok, afféle mindentől félő…
Lennék lustán kelő piszkosfekete napkorong,
Kinek az egész égbolt egy óriási porond,
S mint fürge ezüst szalag,
Mely a fellegekbe beszalad.
De ó, ne mondd meg, mit tegyek,
Hagyd, hogy csillagász legyek!
És kisírt szemmel, lidércfény-ittasan
Bámuljam a világot untalan…
Nem kértem, hogy szólj, mi a rossz vagy a jó,
Úgyis elrontom, mi elrontható…
Aztán csak nézzük, hogy vöröslik a világ széle,
Mintha azt mondaná, tarts ki, mindjárt vége…
És ha eljön értem a halálszagú dög,
Az édes, mámorító fehérhalál-köd,
Búcsúlevelemben a nevem zárójelbe teszem,
Mondván, bocs, hogy létezem.
Írta: Miklossy Katinka
Fotózta: Lutz Boglárka
Illusztrálta: Kajári Lilian